Városlista
2025. november 14, péntek - Aliz

Hírek

2017. Augusztus 09. 15:31, szerda | Belföld

Több mint 300 kezdő zenekar pályázott a Cseh Tamás Program támogatására

Több mint 300 kezdő zenekar pályázott a Cseh Tamás Program támogatására

Több mint 300 kezdő zenekar jelentkezett a 4. évadát megkezdő Cseh Tamás Program Induló előadói alprogramjára.

A legnagyobb érdeklődés a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is az induló zenekarokat támogató alprogram pályázatát övezte, amelyre összesen 315 pályázat érkezett be. A Klubtámogatói alprogramra a vidéki, a fővárosi, valamint a határon túli klubok összesen 116 pályázatot nyújtottak be a Nemzeti Kulturális Alaphoz. A két alprogram pályázataira összesen 235 millió forintot szán a kollégium, 195 milliót a klubokra, 40 milliót az induló előadókra - közölte a Cseh Tamás Programiroda szerdán az MTI-vel.
A támogatásban részesülő klubok továbbra is olyan belépőjegyes koncertekre kaphatnak támogatást, ahol élőben lesznek hallhatók a magyar formációk. Az elnyert forrás nagyobbik részét a zenekarok fellépti díjára, kisebb hányadát pedig az adott koncertek promóciójára fordíthatják. A pályázati felhívásból egyértelmű volt az is, hogy folyamatosan működő könnyűzenei színtereket kívánt támogatni a program, olyan helyszíneket, amelyek az év nagy részében fellépési lehetőséget biztosítanak a különböző zenekaroknak és előadóknak.
Az Induló előadói alprogram nyertesei is a korábbi évekhez hasonlóan költhetik majd el támogatásukat, így minimum öt új dal profi rögzítésére, egy hanghordozó fizikai megjelentetésére, egy videoklip elkészítésére, saját promóciójukra és egy lemezbemutató koncertre fordíthatják a Cseh Tamás Programtól kapott forrást.

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 14. 07:32, péntek | Belföld

Február 28-ig meghosszabbítják és további 14 termékre kiterjeszti az árréscsökkentést

A kormány nem a profithajhász multik, hanem a magyar emberek pártján áll, ezért folytatja a harcot az indokolatlan áremelésekkel szemben.

2025. November 14. 07:30, péntek | Belföld

Gulyás Gergely: a kormány döntött a 14. havi nyugdíj bevezetéséről

A kormány döntött a 14. havi nyugdíj bevezetéséről, amely részletekben történik majd - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.

2025. November 13. 07:27, csütörtök | Belföld

Orbán Viktor: a kormánynak kötelessége mindenben támogatni a nevelőszülőket és rajtuk keresztül a gyermekeket is

A kormánynak kötelessége mindenben támogatni a nevelőszülőket és rajtuk keresztül a nevelőszülőkre szoruló gyermekeket is - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook oldalára feltöltött videóban szerda este.