Az új Focust leginkább egy kedves, fiatal lányhoz lehetne hasonlítani, aki eszével és szorgalmával mindenkit lenyűgözött az általános iskolában. A középiskolai évek alatt továbbra is szépen teljesített, viszont lassan elkezdte felismerte az erényeit is. Ráadásul mivel időközben feltűnően csinos is lett, a fiúktól kapott rengeteg bók még tovább hizlalta az egóját. Hamarosan aztán rájött, hogy fölöslegesen próbál megfelelni minden elvárásnak, hiszen egyedülálló bája és kiemelkedő tulajdonságai miatt már így is sorban állnak érte a pasik.

Egy őszinte világban a Focus sajtóanyaga bizonyára így kezdődne: "igen, van, amiben jobb a konkurencia, de úgyis meg fogtok venni, mivel amit én tudok, azt senki más nem csinálja utánam". Ezzel az önbizalom-hiányosnak egyáltalán nem nevezhető kijelentéssel viszont akadna egy probléma. A vásárlók az ilyen hozzáállást jellemzően csak a prémium márkáktól fogadják el. Ráadásul az alsó-középkategória tipikusan az az osztály, ahol mindenki megfizethető áron szeretne nagyautós térkínálatot, magas felszereltséget, prémium minőséget, na meg persze kisautós fogyasztást. Vagy mégsem? Mindenesetre ebből a listából a tervezőgárda önkényesen kihúzott egy tételt, és reménykedtek, hogy azt senki nem hiányolja majd.

Az erősebb, turbós 1.6-os egyértelműen a környezetvédő-fogyasztáscsökkentő "downsizing" kiskapuja. A 150 lóerős változatról még elhiszem, hogy a korábbi szívó kétliterest helyettesíti, de 182 ló az több, mint amit az első generációs ST tudott. Tempósabb rajtnál nem is kíméli a gumikat, amik ilyenkor még másodikban is képesek voltak elpattogni. Emellett komoly csalódást okoz azoknak, akik a nagy nyomaték és a rugalmasság miatt kardoskodtak a dízelek mellett. A 240 Nm papíron kicsivel ugyan, de elmarad a hasonló hengerűrtartalmú dízelek nyomatékához képest, viszont rugalmasságban már nincs miért szégyenkeznie. A közlekedési szabályok keretein belül garantáltan nem lesz olyan helyzet, amikor ne tudna dinamikusan kigyorsítani.

A tesztet tovább olvashatja az Autolabor.hu oldalon.