Hírek
2011. Augusztus 31. 07:21, szerda |
Belföld
Forrás: OrientPress
Stabilizálódott a budapesti ipari ingatlanok piaca

A budapesti ipari ingatlanok piaca stabilizálódott a tavalyi év során, és ez az állapot maradt jellemző az idei év első félévében is.
A piac az egyensúly jeleit mutatja mind a kereslet-kínálat, mind a bérleti díjak tekintetében, és a közeljövőben is csak lassú, folyamatos javulást várunk.
„A piaci fejlemények megfeleltek a várakozásoknak, azaz a spekulatív fejlesztések jelentősen csökkentek, míg a kereslet a tavalyi év szintjén áll, illetve azt enyhén meghaladja.” – mondta a Colliers International budapesti irodájának legfrissebb piaci jelentése kapcsán Beck Tamás, az ingatlan-tanácsadó ügynökség ipari ingatlan üzletágának igazgatója.
Az év első felében nem nőtt a kínálat, új átadásra nem került sor, így a Budapest és környéke ipari ingatlanok állománya 1,797 millió m2-t tett ki. Az állomány mintegy 90%-ban „big box” építményekből áll, és a városi logisztikai projektek teszik ki a maradék 10%-ot. A fejlesztők továbbra is azon az állásponton vannak, hogy nem kezdenek bele új fejlesztésbe ameddig jelentősebb üres területek vannak a piacon. Ugyanakkor több piaci szereplőnek is rendelkezésére áll szabad telek kapacitás, így gyorsan tudnak reagálni a piaci folyamatokra s igény esetén akár öt-hat hónap alatt fel tudnak építeni egy új raktárközpontot.
A kereslettel kapcsolatban a szakember kifejtette, hogy a bérbeadások mértéke az első hat hónap során aktív keresletet mutatott, a 300 m2 feletti tranzakciók volumene 69 000 m2 volt, ami időarányosan megfelel a tavalyi év forgalmának. A nagyméretű bérleti tranzakciók továbbra is hiányoznak a piacról, 10 000 m2 feletti tranzakció egy sem volt, és 5 000 m2 felett is csak négy bérleti ügyletre került sor. „Összességében elmondhatjuk, hogy a bérleti piac igen nagy aktivitást mutat. Sok cég keres megfelelő bérleményt, nézelődik a lehetőségek után, de továbbra is óvatosan lépnek s így a konkrét tranzakciók száma még relatív kevés marad.” – mondta Beck Tamás.
Az év első felében bizonyos mennyiségű ipari bérlemény felszabadulására is sor került az új bérletek és bővülések mellett, melyek így nagyjából kiegyensúlyozták egymást. Így a nettó piaci felszívás semleges volt, az üresedési ráta pedig stagnálást mutatott, s június végén 21,76 százalékon állt. Az üres terület mérete 391 000 m2-t tett ki a félév végén. Az üres területek továbbra is igen fragmentáltan helyezkednek el Budapesten és környékén. Míg 1 000–4 000 m2 között relatív könnyen lehet szabad helyet találni, addig 10 000 m2 és főleg 20 000 m2 fölötti egybefüggő területből csak kevés helyszínből lehet választani.
A bérleti díjak sem mutattak számottevő változást a félév során, így a nagyobb alapterületű, „big box” raktárbérlemények nettó kínálati bérleti díjai általában €3,2– 3,8/m2/hó között mozogtak, míg a városi logisztikai épületek tekintetében €5 körül alakultak. Az ipari ingatlanok adásvételi tranzakciós piacán kisebb mozgolódás volt tapasztalható az év első felében. Van némi érdeklődés, aktivitás az 5–20 000 m2 közötti telkekre, de a nagyobb projektekért továbbra sincs kereslet. A kisebb, 1–2 000 m2 méretű ipari felépítményekre is van itt-ott érdeklődés, de a nagyobb, 5 000 m2 felettieket már sokkal nehezebb eladni.
„A bérleti piacon azt várjuk, hogy a bérbeadás mértéke az első félévvel megegyező nagyságrendű lesz az év hátralevő részében, s így az éves érték valahol 120–160 000 m2 körül lehet majd, azaz meghaladhatja a 2010-es szintet. Az üresedés folyamatos, enyhe csökkenést mutathat az év végéig, és a bérleti díjakban is elképzelhető enyhe emelkedés” - összegezte várakozásait Beck Tamás.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 09. 12:18, szerda | Belföld
Hubai Imre: az éves öntözési igény többletvíz formájában be van tárazva a tájban
A Vizet a tájba program révén jelenleg 178 millió köbméter többletvíz áll rendelkezésre öntözésre, ami nagyjából megfelel Magyarország éves öntözési vízigényének
2025. Július 09. 07:13, szerda | Belföld
Nagy Bálint: újranyithat a Hévízi Tófürdő fürdőháza, készül a létesítmény hosszú távú fejlesztési koncepciója
A kormány 381 millió forint támogatást biztosít a Hévízi Tófürdő nemrég bezárt, tavi fürdőépületének rövidtávú helyreállítására
2025. Július 08. 16:39, kedd | Belföld
NGM: júniusban ismét többlettel zárt a költségvetés, a kormány változatlanul elkötelezett a költségvetési stabilitás megőrzése é
Magyarország pénzügyei rendezettek, a szigorú költségvetési fegyelem fenntartása változatlanul a kormány kiemelt prioritása
2025. Július 08. 12:44, kedd | Belföld
E.ON: több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás
Több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás a hétfő délutáni vihar után az E.ON Hungária Csoport működési területén – közölte a cég kedden az MTI-vel.