Hírek
2019. Október 14. 11:41, hétfő |
Külföld
Forrás: mti
Meghosszabbította a vegyi fegyverekre vonatkozó szankciórendszert az unió
Az Európai Unió egy évvel, 2020. október közepéig meghosszabbította a vegyi fegyverek használatának és elterjedésének visszaszorítását célzó uniós korlátozó intézkedéseket - közölte az uniós tanács hétfőn.
A szankciók, amelyek emberek esetében tiltják a beutazást az EU területére és a vagyoni eszközök befagyasztását rendelik el, szervezetek esetében pedig a vagyoni eszközök befagyasztását foglalják magukban, jelenleg kilenc emberre és egy szervezetre vonatkoznak.
A kilenc ember közül öt a szíriai rezsimmel áll kapcsolatban, négy pedig az angliai Salisbury városában elkövetett gyilkossági kísérletben vett részt. A szóban forgó szervezet pedig - a Szíriai Tudományos Vizsgálati és Kutatóközpont (SSRC) - a szíriai rezsimnek a vegyi fegyverek fejlesztéséért felelős fő szervezete.
Az EU 2018. október közepén szankciórendszert hozott létre a vegyi fegyverek használatának és elterjedésének visszaszorítása céljából. Ez lehetővé teszi, hogy az EU állampolgárságuktól, illetve földrajzi helyzetüktől függetlenül szankciókat léptessen életbe olyan személyekkel és szervezetekkel szemben, akik, illetve amelyek bárhol vegyi fegyverek kifejlesztésében vagy használatában vesznek részt.
A korlátozó intézkedések olyan emberekre és szervezetekre irányulnak, akik, illetve amelyek közvetlenül felelősek vegyi fegyverek kifejlesztéséért és használatáért, pénzügyi, technikai vagy anyagi támogatást nyújtanak ahhoz, illetve ilyen tevékenységeket segítenek, ösztönöznek, vagy más módon közreműködnek bennük - közölték.
A közlemény szerint a határozattal az unió célja az, hogy megakadályozza a vegyi fegyverek elterjedését és használatát, mivel súlyos fenyegetést jelentenek a nemzetközi biztonságra.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 13. 07:43, kedd | Külföld
Fehér Ház: az Egyesült Államok számára a diplomácia az első eszköz Irán felé, de légicsapás is \"az asztalon van\"
Az Egyesült Államok számára a diplomácia az első eszköz Irán felé, de légicsapás is \"az asztalon van\" - közölte a Fehér Ház szóvivője hétfőn.
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Felszólította Kubát az amerikai elnök
Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Rómában rendkívüli biztonsági készültséget rendeltek el a Termini-pályaudvarnál migránsok támadásait követően
Tovább erősítették a katonák és rendőrök jelenlétét az olasz főváros központi vasútállomásánál, miután a Termini-pályaudvarnál migránsok egy csoportja több embert is megtámadott - közölték a hatóságok vasárnap.
2026. Január 10. 09:09, szombat | Külföld
Giorgia Meloni: elérkezett az ideje, hogy Európa beszéljen Oroszországgal
Azt hiszem, elérkezett az ideje, hogy Európa beszéljen Oroszországgal a háborúról - hangoztatta Giorgia Meloni olasz miniszterelnök év eleji sajtótájékoztatóján pénteken.
