Hírek
2022. November 30. 17:56, szerda | Sport
Maradt a bronz, de az is szépen csillog!

Határ Attilának a Therwoolin VIII. Zemplén Rally-ra a V&CS Racing Kft. bérelte a C2R2 versenyautót,
hogy hozzásegítsék a P13 kategória bajnoki címéhez,
de sajnos egy kisebb műszaki hiba miatt első nap ki kellett állnia, így hiba fejezte be másnap szuper rallye keretében a versenyt, csak az éves dobogó harmadik helye lett az övé.
„Bevallom őszintén, nem számítottam arra, hogy ilyen nehéz évet fogunk magunk mögött hagyni. Szerettem volna legalább ezt a viadalt megélni, ám az autó nem bírta. Nagyon köszönöm a segítséget a V&Cs Racing Kft.-nek, hogy bérelték nekem az autót, ugye a sajátommal a sajnálatos események miatt nem állhattam rajthoz és azért nehéz volt ilyen körülmények között egy ismeretlen autóval harcolni. Hogy mi lesz jövőre, még nem tudom, egyelőre az idei szezont kell majd helyre tennem magamban” – fogalmazott Határ Attila.
„Örömmel segítettünk Határ Attilának, aki egy nagyon tehetséges fiatal versenyző és a saját autóját az ismert baleset miatt ezen a versenyen nem használhatta. Sajnos nem tudta megszerezni az áhított év végi bajnoki címet, de úgy gondolom lesz még erre lehetősége. Egy számára ismeretlen autóval nagyon nehéz volt neki ilyen ködös, csúszós időben versenyezni és persze összetörni sem akarta a bérelt autót. Hiába tesztelt aránylag sokat, ezeken a keskeny, technikás pályákon nem volt elég tapasztalata és ez az 1.6-os autó nem nagyon hasonlított az eddig általa használt 2.0-L-es erősebb autóhoz. Nagyon köszönjük az együttműködést a partnereinknek, nem lehetünk elég hálásak nekik!!
A V&Cs Racing együttműködő partnerei:
Novo-Fire Kft., Sun&Fun Holidays, Generalkommandó, Hetech Trend Kft., LD Trans Logisztika Kft., Autóflex Kft, Multiprogres B.R. Kft., Sütödetech Kft., Airvent Zrt., ZFW Hortiservice Kft., Villumen Kft., Aqua-Start Kft., Il Pastaio, Last Call Travel, Kapacitás Kft., DATA-M.
Fotó: MGR Images
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 10. 07:29, szerda | Sport
Magyar-portugál - Egygólos vereség Rossi születésnapján
A magyar labdarúgó-válogatott kedden 3-2-re kikapott Portugáliától a Puskás Arénában a világbajnoki selejtezősorozat második fordulójában, így a csoport harmadik helyére csúszott vissza.
2025. Szeptember 09. 07:26, kedd | Sport
Magyar-portugál - Rossi: a világ egyik legerősebb csapata lesz az ellenfelünk
Marco Rossi szövetségi kapitány ugyan a világ egyik legerősebb csapatának tartja a portugált, ennek ellenére bízik abban, hogy a magyar labdarúgó-válogatott jó eredményt érhet el a keddi világbajnoki selejtezőmérkőzésen.
2025. Szeptember 08. 07:15, hétfő | Sport
Olasz Nagydíj - Verstappen sima győzelmet aratott
A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíjat.
2025. Szeptember 08. 07:14, hétfő | Sport
Női kézilabda BL - Dortmundi győzelemmel rajtolt a Győr
A címvédő Győri Audi ETO győzelemmel kezdte meg szereplését a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, miután az első fordulóban, vasárnap 43-30-ra nyert Szikora Melinda együttese, a Borussia Dortmund vendégeként