Hírek
2021. Július 27. 15:40, kedd | Külföld
Koronavírus - Románia várhatóan szeptembertől teszi lehetővé a harmadik oltást

Románia várhatóan szeptembertől teszi lehetővé a harmadik oltást az egészségügyi dolgozóknak, a 65 évnél idősebbeknek, valamint a krónikus betegeknek
- jelentette ki kedden Valeriu Gheorghita, a romániai oltási kampányt koordináló bizottság (CNCAV) vezetője.
Sajtótájékoztatóján Gheorghita elmondta: nagyon valószínű, hogy szeptemberben elkezdődik a harmadik oltás beadása, mert az elmúlt napokban nőtt a megbetegedések száma és a sérülékeny kategóriákba tartozókat meg kell védeni a járvány negyedik hullámától.
Gheorghita szerint azoknak, akik átestek már a koronavírus-fertőzésen és be is olttatták magukat két dózissal, nem feltétlenül kell megkapniuk a harmadik adagot is.
Úgy vélte, Románia a negyedik hullám küszöbén áll, hiszen a delta variáns gyorsan terjed, Románia 41 megyéjéből 15-ben jelent meg az agresszíven fertőző indiai variáns. Romániában eddig 127 delta variánsos fertőzést regisztráltak, ebből 26 az elmúlt héten történt, öt beteg vesztette életét. A legtöbb delta variánsos megbetegedést Dél-Romániában, Bukarestben, Arges és Ilfov megyében jegyezték.
Az oltási kampány vezetője közölte még, hogy augusztus 2-tól a 12-17 év közötti gyerekek Moderna oltóanyaggal is immunizálhatók. Jelenleg ez a korosztály szülői beleegyezés mellett Pfizerrel oltható. A sajtótájékoztatón elhangzott még, hogy Románia 1,7 millió adag oltást adott el Dániának, több mint félmilliót a Moldovai Köztársaságnak és több mint 100 ezret Ukrajnának.
Kedden az elmúlt 24 óra alatt 175 koronavírusos fertőzést jelentettek 30 300 tesztből, s a járványnak újabb három halálos áldozata volt. A járvány kezdete óta eddig 1 082 551 ember betegedett meg Romániában, 1 047 388-at gyógyultnak nyilvánítottak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 13. 09:23, szombat | Külföld
A 22 éves Tyler Robinsont azonosították Charlie Kirk konzervatív politikai kommentátor feltételezett merénylőjeként
A 22 éves Tyler Robinsont azonosították Charlie Kirk konzervatív politikai kommentátor feltételezett merénylőjeként
2025. Szeptember 12. 07:25, péntek | Külföld
Lengyel külügy: az orosz légtérsértések miatt összeül az ENSZ Biztonsági Tanácsa
Lengyelország kérésére összehívják az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését a lengyel légtér orosz megsértése miatt - közölte a varsói külügyminisztérium csütörtökön az X-en.
2025. Szeptember 12. 07:24, péntek | Külföld
Meghalt Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista nem sokkal azután, hogy lövés érte Utah államban, egy rendezvényen
Meghalt Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista nem sokkal azt követően, hogy szerdán lövés érte Utah államban, egy egyetemi rendezvényen – a hírt Donald Trump elnök jelentette közösségi oldalán.
2025. Szeptember 11. 07:20, csütörtök | Külföld
Orosz védelmi minisztérium: nem volt tervbe véve lengyelországi célpontok támadása
Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását - közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.