Városlista
2025. december 2, kedd - Melinda

Hírek

2025. Április 24. 07:34, csütörtök | Életmód
Forrás: MTI

Kína nemzetközi partnereket toboroz Mars-küldetéséhez

Kína nemzetközi partnereket toboroz Mars-küldetéséhez

A kínai űrügynökség (CNSA) csütörtökön bejelentette, hogy globális partnereket keres a Tienven-3 nevű, Mars-minták visszahozatalára irányuló küldetéséhez, mellyel közösen előmozdítanák a Mars feltárását és kutatását, bővítve továbbá a vörös bolygóval kapcsolatos emberi ismereteket - jelentette a kínai állami média.

A CNSA közlése szerint a Tienven-3 küldetés, amely Kína bolygókutatási programjának jelentős részét képezi, a tervek szerint 2028 körül indul.

A Sanghajban megrendezett kínai űrnap alkalmából tartott ünnepségen az ügynökség közölte, hogy a Tienven-3 űrszondán 20 kilogramm mennyiségű készletet különítene el a nemzetközi együttműködésekre.

Az űrszonda egy leszálló- és felszállóegységből, egy kiszolgálómodulból, egy orbiterből, azaz keringőegységből, valamint egy visszatérő modulból áll majd, és hat tudományos célú haszonrakománnyal szerelik fel.

Az öt éves tervezett élettartammal rendelkező orbiter egy körülbelül 350 kilométeres magasságú, körkörös Mars körüli pályán fog működni. A kiszolgálómodul nagymértékben elliptikus pályán fog működni, körülbelül két évig végez majd Mars-kutatásokat, tervezett élettartama pedig legalább öt év - közölték.

A CNSA ismertetése szerint az együttműködések keretében a nemzetközi partnereknek haszonrakományokat, az orbiteren legfeljebb 15 kilogrammot, a kiszolgáló modulon pedig legfeljebb öt kilogrammot ajánlanak fel.

A küldetés elsődleges tudományos célja az élet jeleinek keresése lesz. A kutatás további témái között szerepel majd a marsi éghajlat és annak alakulása, a marsi geológia és a bolygó belső folyamatai - tették hozzá.

"A marsi mintavétel és a minták Földre történő visszahozatalának küldetése az Apollo-program óta a legnagyobb technikai kihívást jelentő űrkutatási küldetés. Végrehajtásához a jelenlegi rakéták korlátozott teherbírása miatt két indításra lesz szükség, melyekhez két Hosszú Menetelés-5 hordozórakétát fognak használni" - mondta korábban Liu Csi-csung, a küldetés vezető tervezője.

Címkék: kína, mars

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 07:13, kedd | Életmód

Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére az MNB

Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn, Budapesten.

2025. December 02. 07:04, kedd | Életmód

A Székely Hadosztályra emlékeztek Budapesten

A Székely Hadosztály a bátorság, a helytállás, az összefogás jelképe - hangsúlyozta a Magyarságkutató Intézet főigazgatója azon hétfői pódiumbeszélgetésen, amely a székely katonák 1918-1919-es szerepvállalásáról szólt.

2025. December 01. 07:25, hétfő | Életmód

Kárpátalján járt a Jónak lenni jó! csapata

Kárpátalján járt a Jónak lenni jó! csapata, ahol nagy szeretetet és összefogást tapasztaltak

2025. December 01. 07:18, hétfő | Életmód

Advent - Lévai Anikó: erős közösség vesz körül bennünket

Erős közösség vesz körül bennünket - mondta Lévai Anikó jószolgálati nagykövet az Ökumenikus Segélyszervezet adventi országos adománygyűjtő akcióját népszerűsítő sajtótájékoztatón Budapesten, advent első vasárnapján.