Hírek
2014. Február 04. 12:33, kedd |
Sport
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Kilenc és fél milliárdot kap az öttusa sportágfejlesztésre

A Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) 9,5 milliárd forintos állami támogatást kap 2020-ig sportágfejlesztésre.
Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár a Nemzeti Lovardában tartott keddi sajtótájékoztatón a hosszú távú fejlesztés pénzügyi hátterének bejelentése mellett elmondta azt is, hogy az MÖSZ az első szakaszban, ez év júniusának végéig 741 millió forintos állami támogatásban részesül mint a 16 kiemelt sportág egyike.
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az olimpiai szereplést tekintve az öttusa a nyolcadik legeredményesebb sportág, s hozzátette: fontos, hogy továbbra is sikeres legyen.
"Az öttusa összetett sportág, kiválóan alkalmas a gyermekeink sokszínű sportos nevelésére"- mondta, majd megemlítette, hogy a sportágból 12 szakember került be a kiemelt edzők közé, illetve hat fiatalember részesül a sportcsillagok ösztöndíjában.
Réczei Géza, a szövetség elnöke úgy fogalmazott: fantasztikus időszakot él meg a sportág.
"Úgy érezzük, hogy nemcsak a jelenünkkel, hanem a jövőnkkel is foglalkozik most valaki. Azt ígérhetjük, mindent meg fogunk tenni azért, hogy ezután is a magyar zászló lobogjon a legmagasabban." - mondta.
Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója, olimpiai és világbajnok öttusázó fontos feladatnak nevezte a versenyzői bázis szélesítését, ugyanakkor megemlítette, hogy a támogatással lehetőség nyílik a második vonal versenyeztetésére, edzőtáboroztatására.
Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány már a részletekre is kitért. Mint mondta hét új, minőségi lovat vásároltak a Nemzeti Lovardába - ezeket a sajtótájékoztató idején a válogatott versenyzők lovagolták a felszólalók mögött a fedeles létesítményben -, illetve négyet Székesfehérvárra. Emellett pisztolyokat, lőtáblákat, valamint a lövészethez szükséges további eszközöket szereztek be, a vívásra áttérve pedig megjegyezte: már nem esnek kétségbe, ha valakinek eltörik a vívópengéje. Ő is megemlítette, hogy a támogatás révén meg tudják valósítani az edzőtáborozással kapcsolatos elképzeléseiket, valamint az utánpótlás is több lehetőséghez juthat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 11. 09:09, péntek | Sport
El-selejtező - Döntetlennel kezdett a Paks
A kupagyőztes Paksi FC hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott csütörtökön a román CFR Cluj csapatával a labdarúgó Európa-liga selejtező első fordulójának első mérkőzésén.
2025. Július 10. 16:00, csütörtök | Sport
Párizs 2024 - Muhari Eszter, Fojt Sára és Major Veronika átvette a kicserélt bronzérmét
Újra csillogó bronzéremmel a nyakában fotózkodhatott szerdán a tavalyi párizsi olimpián harmadik helyezést elért Muhari Eszter, Fojt Sára és Major Veronika.
2025. Július 08. 16:11, kedd | Sport
Senior kategóriagyőzelem a Gokart OB-n!
A Dakar Ring után a Bruck-i gokartarénába látogatott Ádám, ahol győztesként zárta a versenyt.
2025. Július 03. 07:36, csütörtök | Sport
Csányi Sándor: Amerikából, Ausztráliából és Argentínából is érkezhet játékos a magyar válogatottba
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke szerint a közeljövőben az Egyesült Államokból, Ausztráliából vagy Argentínából is érkezhetnek játékosok a magyar válogatottakba.