Hírek
2015. Szeptember 03. 07:12, csütörtök |
Külföld
Forrás: MTI
Irán visszaszerzi olaj-világpiaci részesedését
Irán eltökélt szándéka a szankciók feloldása után visszaszerezni korábbi piaci részesedését az olaj világpiacán - jelentette be Bijan Zanganeh olajipari miniszter a Bloomberg hírügynökségnek adott interjúban.
Közölte: Irán jelenleg napi 2,8 millió hordó olajat hoz felszínre, három éve a legnagyobb mennyiséget, és ebből napi egymillió hordót exportál. A szankciók feloldása után nem sokkal a kitermelést napi 500 ezer hordóval, öt hónap leforgása alatt pedig egymillió hordóval fogják növelni. Jövő márciusra Irán már napi 3,8-3,9 millió olajat tervez termelni.
A kitermelés napi egymillió hordós növelése mellett Irán olajipari beruházásokat is vár az országba a termelés további növeléséhez. Mehdi Hosszeini, Irán olajipari szerződések átstrukturálásával foglalkozó állami bizottságának az elnöke múlt havi nyilatkozata szerint az ország napi 5,7 millió hordóra tervezi növelni olajtermelését. Céldátumot a tervre azonban nem adott meg.
Az interjúban az iráni olajminiszter leszögezte, hogy a jelenlegi alacsony olajár sem tántorítja el az országot világpiaci szerepének visszaszerzésétől, "bármilyen áron" növelni fogja a termelését és arra számít, hogy az OPEC tagországai "helyet csinálnak" majd az iráni olajnak a piacon. Ha a piaci visszatérés az olajárak csökkenésével jár majd, Irán akkor sem fog lassítani annak ütemén.
Bijan Zanganeh szerint az OPEC tagjainak többsége hordónként 70-80 dolláros olajárat tartana elfogadhatónak és úgy látja, hogy a szervezetnek nem kell koordinálnia termelését a szervezeten kívüli olajtermelőkkel.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 29. 05:00, csütörtök | Külföld
Ukrajnai háború - Donald Trump nem támogat új szankciókat Oroszország ellen abban az esetben, ha sikerül közel kerülni egy megállapodá
Donald Trump nem támogat új szankciókat Oroszország ellen abban az esetben, ha sikerül közel kerülni egy megállapodáshoz a harcok lezárásáról - erről az amerikai elnök szerdán beszélt újságírók előtt.
2025. Május 28. 20:03, szerda | Külföld
Továbbra is ömlik a víz a parajdi sóbányába, megyei válságstáb alakult a turizmus megmentésére
Továbbra is ömlik a megduzzadt Korond-patak vize a parajdi sóbányába, és szerdán várhatóan a létesítmény turisták által látogatható részét is eléri.
2025. Május 28. 17:25, szerda | Külföld
Súlyosan megsebesített egy medve egy nőt Szlovéniában
Barnamedve támadt rá egy nőre, és súlyosan megsebesítette Szlovéniában, a fővárostól, Ljubljanától mintegy tíz kilométerre délkeletre fekvő Skofljica külvárosában, egy erdőszélen - közölte szerdán a ljubljanai rendőrség.
2025. Május 27. 07:57, kedd | Külföld
Rendőrség: nem terrorcselekmény történt Liverpoolban, 27 sérültet vittek kórházba
A rendőrség nem terrorcselekményként kezeli a Liverpool futballcsapatának hétfői esti bajnoki győzelmi parádéján történt incidenst. Az északnyugat-angliai nagyváros központjában autó hajtott az ünneplő tömegbe.