A zenekar jövőre ötvenöt éves lesz. Ez utóbbi tény is példátlan siker, de ha ehhez még azt is hozzá vesszük, hogy a tradicionális jazz szinte minden létező díját megnyerték - a rangos állami és egyéb kitüntetésekről nem is beszélve -, megkerülhetetlen a kérdés: minek köszönhető mindez: a műfajnak, a zenekari tagok személyének?

- Nehéz szétválasztani, vagy egy elemet kiemelni a siker hátteréből. Tény, hogy a műfaj nagy tömegeket hódított meg New Orleans óta. S ami valaha jó volt, az ma sem lehet más, ha igényesen, szívvel-lélekkel művelik; és ez egy nyugalmat árasztó, vagy felszabadító érzést keltő, optimista zene, ami manapság (is) létszükséglet - főleg itt, Magyarországon. Továbbá ezt a zenét olyan emberek kezdték megformálni, akik elsősorban a zenét imádták, és nem tekintették foglalkozásnak. Ma azt mondhatnánk erre, hogy amatőrök voltak, ami persze butaság, mert remek muzsikosokról van szó. Nekünk viszont volt polgári főállásunk, de egy eszeveszett szerelem hajtott minket a zene felé. 1984 óta vagyunk professzionális zenekar, de megtartottuk az amatőr lelkünket. Talán ezért, vagy ennek dacára tartanak minket sokan a világ egyik legjobb dixieland bandájának. Bár az évi 150-200 fellépés is feltehetően jót tesz a zenekar kondícióinak (és ebben nem szerepelnek a zártkörű, klubszintű vagy egyéb szereplések).

Sajnálatos tény, hogy az életkor, vagy a sors egyik-másik zenekari tagnak megálljt parancsolt; Vajda Sanyi legendás bőgősünk, Zoltán Béla trombitásunk pedig a műfaj egyik legjobbja volt. Olyan régebbi zenekari tagok is vannak, akik elfáradtak, vagyis jönnek a tehetséges fiatalok. Például Szalóky Béla pályafutását - aki ma már a trombitásunk - tizennégy éves kora óta figyeltük. De a bőgős Csikós Miklós és a dobos Kovacsevics Gábor is remekül beilleszkedett a bandába - meséli a hetvenegy évesen is töretlenül aktív klarinétos-zenekarvezető, Benkó Sándor, aki komoly terveiről is beszél.

- Az ötvenöt éves zenekar születésnapi koncertje április 17-én lesz a Müpában. Szépen megvalósulni látszik az a tervünk, hogy az ország összes egyetemét érintve elkezdjünk egy átfogó improvizatív zenei, illetve jazztörténeti sorozatot; előadásokkal, koncertekkel. Valami hasonló lenne, mint a néhány éve készült, huszonnégy részes tévésorozatunk. Ez azért fontos, mert a mai egyetemistákat érő ingerek között nagyon kevés a valódi kultúratartalmú. Persze jobb lenne, ha ezzel a problémával nem csak én igyekeznék foglalkozni. Szeretném tovább fejleszteni a megkezdett gyűjteményt, mely a Benkó-múzeum anyagát képezi - nagy lelkesedéssel és mérnöki precizitással összerakott anyagról van szó. Persze a lemezfelvétel sem marad el: nagyjából a kilencvenedik körül tartunk. S csak mint érdekességet jegyzem meg: a YouTube-on 850 felvételünk látható-hallható, a Benkó-barátikör tagjainak száma pedig pillanatnyilag negyvenezer.