Hírek
2014. Április 10. 15:32, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Eddig soha nem látott Vajda Béla-grafikák kiállításon

Először láthatja a közönség Vajda Béla (1935-2011) Arany Pálma-díjas animációs filmrendező halála után előbukkant grafikáit azon a kiállításon, amely péntektől látható a Cultiris Galériában Budapesten.
Képessy Bence, a tárlat kurátora az MTI-nek elmondta: a kiállításon szereplő rajzokat Vajda Béla feltehetően akkor készítette, amikor a Ganz tervezőirodájában dolgozott műszaki rajzolóként. A filmrendező szabad gondolatokat "vetett oda" a papírra, grafikáin állatok, mitológiai alakok, "pátosz nélküli szeretni való figurák jelennek meg" - hangsúlyozta.
A megfejthetetlen portrék mellett az Illusztrációk című grafikán például három őrült arca látható, de kiállítják az Örültek háza, valamint a Bass-man című fekete tus rajzokat is.
Képessy Bence hangsúlyozta: Bende Zsófia, Vajda Béla munkatársa és felesége férje halála után akadt rá a szorosan összekötözött mappára, amely a rajzokat gyűjtötte össze és amelynek létezéséről mintegy 30 éves közös életük alatt semmit se tudott.
A rajzok egy része az idő múlásával elkezdett savasodni, ezért valamelyik közgyűjtemény felfigyelhetne és megmenthetné ezt az értékes anyagot - jegyezte meg.
Vajda Béla kezdetben képzőművésznek készült, fel is vették a főiskolára, ahol mindössze két hétig tanult, mert édesapja halála miatt kenyérkereset után kellett néznie. Beállt dolgozni a Ganz tervezőirodájához műszaki rajzolónak, ekkor készülhettek a kiállításon szereplő grafikák - jegyezte meg.
Majd kezébe került egy 8 milliméteres kamera és ennek hatására beiratkozott a filmművészeti főiskola másoddiplomás operatőr-rendező szakára, ahol Herskó János és Illés György voltak a tanárai. 1968-tól a Pannónia Filmstúdióban dolgozott 1995-ös nyugdíjazásáig.
Vajda Béla a Moto perpetuo című filozofikus abszurd animációs filmjéért érdemelte ki 1980-ban a legjobb rendezőnek járó Aranypálmát a Cannes-i filmfesztiválon. A szatirikus rajzokat Sajdik Ferenc készítette. A szállóigévé vált címet viselő Hanyas vagy? emberi-társadalmi fim-látlelete az oberhauseni fődíját és a filmkritikusok díját is elnyerte 1983-ban.
Vajda Béla első grafikai kiállítása másfél hónapig tart nyitva.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 09. 12:18, szerda | Belföld
Hubai Imre: az éves öntözési igény többletvíz formájában be van tárazva a tájban
A Vizet a tájba program révén jelenleg 178 millió köbméter többletvíz áll rendelkezésre öntözésre, ami nagyjából megfelel Magyarország éves öntözési vízigényének
2025. Július 09. 07:13, szerda | Belföld
Nagy Bálint: újranyithat a Hévízi Tófürdő fürdőháza, készül a létesítmény hosszú távú fejlesztési koncepciója
A kormány 381 millió forint támogatást biztosít a Hévízi Tófürdő nemrég bezárt, tavi fürdőépületének rövidtávú helyreállítására
2025. Július 08. 16:39, kedd | Belföld
NGM: júniusban ismét többlettel zárt a költségvetés, a kormány változatlanul elkötelezett a költségvetési stabilitás megőrzése é
Magyarország pénzügyei rendezettek, a szigorú költségvetési fegyelem fenntartása változatlanul a kormány kiemelt prioritása
2025. Július 08. 12:44, kedd | Belföld
E.ON: több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás
Több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás a hétfő délutáni vihar után az E.ON Hungária Csoport működési területén – közölte a cég kedden az MTI-vel.