Városlista
2025. június 18, szerda - Levente

Hírek

2024. November 13. 13:51, szerda | Sport
Forrás: Hajósi Miklós

Dunántúli Technikai Sport kupasorozat, a DTS Cup 2024 rövid összefoglalója

Dunántúli Technikai Sport kupasorozat, a DTS Cup 2024 rövid összefoglalója

Az idei év a 2024-es év, egyben a második szezon a DTS Cup történetében.

Hat remek hangulatú versenyt tudtunk biztosítani a régióban. Nyirádon, Ádándon, Sümegen és Pápocon, autocross, rallycross, és short track quad jellegű regionális sorozatban. Már az első évben, 2023-ban is látszódott, hogy nagyon erős mezőny verődött össze. Ez idén csak erősödött, autóban, és quadban egyaránt. Mára már tisztán látszik, hogy visszajött a versenyeinkre a régmúltat idéző, az autósport és az egymás iránti tisztelet, szeretet a depóban, valamint a nézőtérre. Sikerült valami olyan hangulatot teremtenünk, hogy az ide látogatók egyöntetűen örömmel mesélnek élményeikről, egyes versenyzők nagyszerű csatáiról, és ezáltal köszönik meg a munkánkat.


Különösen büszkék vagyunk az utánpótlás kategóriákra. Talán mondhatjuk, hogy az ország egyik legjobb referenciájával bíró kategóriákat vonultattuk a rajtrácsra, hiszen az elmúlt két év során sikerült az Országos Rallycross bajnokságra felkészítenünk tizenegy versenyzőt. 2025-ben már láthatjuk őket a rangosabb versenyeken. Mindezt bizonyítja, hogy igen is van lehetőség az olcsóbb sorozatokból a feljebb lépésre, és hogy milyen fontos szerepe van, az ilyen fajta regisztrált versenyeknek az autó és a motorsport jövőjében.
Nem véletlen a mottónk, “A jövő bajnokai köztünk élnek!” Gyermek és felnőtt kategóriákban is rengeteg kiélezett, izgalmas és nagyon fontos, fair csatákat láthattak a nézőink, aminek az eredménye a szép számú nézősereg volt! Kialakultak nézői kedvencek, hangos szurkolói csapatok, mint annak rendje, módja szerint annak lennie kell.


Nagyon sok nehézséggel kellett ez év során is megbirkóznunk, a rendezések szabályos kereteinek betartásával, a versenyzőink megtartása mellett, minden igényt természetesen megpróbáltunk kielégíteni.
A 2025-ös évben még nagyobb és még színvonalasabb lehetőséget szeretnénk biztosítani, régi és új helyszínekkel, a már meglévő és az új versenyzőinknek. Nem titkolt célunk, nyitni a hasonló nyugati rendezőkkel való együttműködésre, illetve az országos bajnokságban szereplőknek edzési lehetőséget biztosítani a versenyeink során, és hogy még fokozzam, de ez is még tárgyalások előtti állapotban van a Quad országos bajnokság is egy lehetséges opció a DTS Cup verseny naptárában.
Ezúton is szeretnénk megköszönni a segítőinknek, támogatóinknak, versenyzőinknek, szurkolóinknak, hogy 2024-ben minket választottak és hisszük, hogy 2025-ben is tovább éltetik a DTS Cup hangulatát!

web: https://www.dtscup.hu
- Tisztelettel: Zsigmond Péter -

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 16. 07:15, hétfő | Sport

Kanadai Nagydíj - Russell rajt-cél győzelmet aratott Montréalban

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.

2025. Június 14. 09:05, szombat | Sport

Szoboszlai Dominik: az angol bajnoki cím csak egy lépcsőfok az életemben

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csak egy lépcsőfoknak tartja az életében, hogy első magyar játékosként bajnok lett a Premier League-ben a Liverpoollal.

2025. Június 13. 06:38, péntek | Sport

A Chelsea új idegenbeli mezét az Aranycsapat inspirálta

Az angol labdarúgó bajnokságban, a Premier League-ben szereplő Chelsea csütörtökön mutatta be új idegenbeli mezét, amelyet a legendás Aranycsapat szerelése ihletett.

2025. Június 12. 07:33, csütörtök | Sport

Győri-Lukács Viktória a szezon csapatában az EHF-nél

A Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC-t erősítő Győri-Lukács Viktória lett a női kézilabdaszezon legjobb jobbszélsője az európai szövetség (EHF) szavazásán.