Hírek
2022. Október 16. 06:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti
Csütörtökön mutatják be az Egri csillagokat az MVM Dome-ban

Október 20-án, csütörtökön mutatja be az Egri csillagok című előadást a Nemzeti Színház társulata és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes az MVM Dome-ban.
A nagyszabású produkciót Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója rendezésében láthatja a közönség. A 2018-ban bemutatott előadásból a minden eddiginél hatalmasabb térben egy új produkció készül - olvasható a teátrum MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint kiemelik, a bemutató időpontja közel esik Gárdonyi Géza halálának centenáriumához, az előadás a 1922. október 30-án elhunyt író emléke előtt is tiszteleg.
Az MVM Dome-ban a mintegy 1800 négyzetméteres játéktéren több száz fős szereplőgárdával, hatalmas apparátussal és a Székely László tervezésében készült új díszletek között mutatják be a produkciót. Az összesen 13500 fémlemezkével borított díszletelemekkel, valamint a kellékekkel és a jelmezekkel tíz kamion érkezik az előadás helyszínére, ahol vasárnapra már a helyükön lesznek a látványelemek.
Mint kiemelik, összességében mintegy tíz kőszínházi előadás közönsége, azaz 6359 néző fogja megtölteni a csarnokot, ahol az ülőhelyek mellett 12 kerekesszékes helyet is kialakítanak.
A közlemény szerint az Egri csillagok a teátrum egyik legsikeresebb előadása, több mint ötvenszer játszották már a színház nagyszínpadán. 2019-ben fogalmazódott meg a gondolat, hogy a mostanában épült, korszerű stadionokat érdemes lenne kultúrával is feltölteni, de a koronavírus hátráltatta ezeket a terveket - írják.
A díszletek már korábban elkészültek, ám most újra kellett gondolni az egész darabot, hiszen jóval nagyobb lett a tér, amelyben a színházi változathoz képest sokkal több szereplő mozog.ú
A közleményben felidézik, hogy a teátrum és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közötti együttműködés 2013-ban, az Egri csillagok táncdramaturgja, Zs. Vincze Zsuzsa által színpadra írt Körhintával kezdődött.
Mint írják, az együttes számára szintén nem ismeretlenek az ilyen volumenű produkciók. Egy ekkora térhez további táncosok bevonására is szükség van: Magyarország legnagyobb létszámú hivatásos táncegyüttese mellett az MVM Dome-ban 13 együttes és egyesület csaknem 200 táncosa lép színpadra.
A színpadi változatot Gárdonyi Géza regényéből Zalán Tibor készítette. Az előadásról további információk a https://nemzetiszinhaz.hu/egricsillagok-mvmdome linken érhetők el.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 11. 07:19, csütörtök | Belföld
MÁV: péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Beregszász és Ungvár
Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését
2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld
Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást
A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg
2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld
Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást
A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg
2025. Szeptember 11. 07:12, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán
Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán, Lengyelország területi integritásának megsértése elfogadhatatlan - közölte a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán.