Hírek
2019. Október 29. 19:08, kedd | Belföld
BÉT - A Mol és a Richter húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 514,62 pontos, 1,23 százalékos emelkedéssel, 42 453,16 ponton zárt kedden.
A részvénypiac forgalma 11,7 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője elmondta: azután, hogy az elmúlt napokban a magyar piac kimaradt a kinti piacok "nyargalásából", kedden Európa-szerte a magyar tőzsdén volt a legnagyobb növekedés, ami a Molnak és a Richternek köszönhető.
A Mol az elmúlt napok nagy gyengesége után szépen magához tért, és napon belül a 2952 forintot is elérte. A vezető üzletkötő szerint ebben közrejátszhatott a Mol és a Lukoil orosz olajvállalat közötti megállapodással kapcsolatos bejelentés, valamint az INA jó gyorsjelentése, ami tükröződik majd a Mol csütörtökön megjelenő jelentésében. Hozzátette, napon belül a Richter is nagyon szépen emelkedett, az 5200 forintos szintről egészen 5400 forintig, ráadásul szintén tekintélyes forgalom mellett.
A forint ugyanakkor az eddigi erősödésből gyengülésbe váltott. A nap elején még 328 forint körül kereskedtek az euróval, a nap vége felé azonban már 329,30-on - mondta.
Kitért arra is, áttételesen pozitív hatása lehet a tőzsdére, hogy az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a jövő héttől csökkenti egyes lakossági állampapírok kamatát. Úgy vélte, a kamatcsökkentéssel a MÁP Plusz felé szeretnék terelni a befektetőket.
A Mol 82 forinttal, 2,87 százalékkal 2938 forintra erősödött, 2,3 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 30 forinttal, 0,22 százalékkal 13 800 forintra csökkent, forgalmuk 6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,22 százalékkal 447 forintra esett, forgalma 152,8 millió forint volt.
A Richter-papírok ára 160 forinttal, 3,06 százalékkal 5390 forintra nőtt, forgalmuk 2,4 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3905,86 ponton zárt kedden, ez 22,75 pontos, 0,58 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 03. 07:01, péntek | Belföld
Energiaügyi államtitkár: 20 százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására
Húsz százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára csütörtökön Szegeden.
2025. Október 03. 07:00, péntek | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország történetének leghosszabb távú LNG-szerződését írta alá az ENGIE-vel
Magyarország történetének leghosszabb távú szerződését írta alá cseppfolyósított földgáz (LNG) beszerzéséről a francia ENGIE-vel, amely fontos pillérét fogja jelenteni hazánk energiabiztonságának a jövőben
2025. Október 02. 07:06, csütörtök | Belföld
Hidvéghi Balázs: ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása
Ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása Budapesten, november elejére, közepére, országszerte mindenki megkapja őket - mondta Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán.
2025. Október 02. 07:05, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Ukrajna felvétele ügyében nem lehet megkerülni Magyarországot
Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát