Hírek
2023. Augusztus 23. 09:30, szerda |
Bulvár
Forrás: Ügyészség
Az ápolók köntösének övével rögzítették az idős ápoltat az otthonba, aki megfulladt
Az ügyészség vádat emelt négy idősotthonban dolgozó ápoló ellen, mert egy idős gondozott elhunyt.
A vádirati tényállás szerint négy dolgozó szabályszegései vezettek 2021-ben az akkor 75 éves asszony halálához.
Győr-Moson-Sopron vármegye egyik idősotthonában segédápolóként, főnővérként és ápolási igazgatóként dolgozó vádlottak feladata volt a gondozottak ellátása, illetve gondozásuk felügyelete.
A 75 éves sértett már évek óta az otthon lakója volt. Állapota egyre romlott, teljesen legyengült, napjait ágyban, illetve tolószékben töltötte. Mivel azonban gyengesége miatt a tolószékben is folyamatosan előre dőlt, lecsúszott, ezért a dolgozók eleinte a tolószékhez tartozó hevederrel rögzítették. A heveder azonban az eset előtti időszakban elszakadt, és ezt követően az asszonyt teljesen szakszerűtlenül lepedővel, vagy fürdőköpenye övével rögzítették a tolószékben. Bár ezt teljesen szabálytalan volt - nem volt megfelelő a rögzítésmódja, és a tolószék lábtartóval sem rendelkezett -, általános gyakorlattá vált az otthonban a sértett ellátása során, és ez ellen az ápolóként, illetve főnővérként dolgozó, döntési helyzetben lévő vádlottak sem tettek semmit.
2021 évben, egy nyári hajnalon a segédápolóként dolgozó két terhelt a sértettet megmosdatták, majd a bevett módon, a fürdőköpenye övével rögzítették a tolószékhez. Egy óra múlva a sértett szobatársa jelzett az ápolóknak, akik a szobába lépve észlelték, hogy a sértett a rögzítés ellenére lecsúszott a tolószékben és az öv leszorította a nyakát, ezért elhunyt. A sértett halálát fulladás okozta.
A sértett halálát a segédápolók szabálytalan ellátása és a vezető állású főnővér és ápolási igazgató ellenőrzéssel kapcsolatos mulasztásai okozták.
Az ügyészség a négy terhelt ellen halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat, a bűncselekmény büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.
Fotó: Illusztráció - Pixabay
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 15:00, csütörtök | Bulvár
Sziget - Újra lesz mínusz egyedik és nulladik nap
Mások mellett Skrillex, a Bring Me The Horizon, a Florence + The Machine, Zara Larsson és Lewis Capaldi is fellép az idei Sziget fesztiválon.
2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár
Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken
Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.
2026. Április 27. 07:40, hétfő | Bulvár
A Guardian értesülése szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
Folyamatosan szállnak fel Bécsből olyan magánrepülőgépek, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát szállítják
2026. Április 24. 17:00, péntek | Bulvár
Május 8-án rendezik meg a Magyar Fagylalt Napját
Május 8-án rendezik meg a Magyar Fagylalt Napját, amelyhez a tervek szerint mintegy háromszáz cukrászda és fagylaltozó csatlakozik országszerte.
