Városlista
2024. május 11, szombat - Ferenc

Hírek

2012. Június 07. 09:01, csütörtök | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

A távközlési adó miatt emelkedő telefonos díjak - felmondható-e a szerződés?

A távközlési adó miatt emelkedő telefonos díjak - felmondható-e a szerződés?

A fogyasztóvédelmi hatósághoz számos fogyasztói megkeresés is érkezett az utóbbi napokban annak kapcsán, hogy több telefontársaság is bejelentette, a kivetett távközlési adó miatt megemeli díjait.

A többnyire „hűségszerződéssel” elkötelezett fogyasztók ezen egyoldalú módosítás kapcsán főként szerződésbontási lehetőségeikről érdeklődtek. Ezzel kapcsolatban a legfontosabb tudnivalókat az alábbiakban foglalta össze a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság:

Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (Eht.) 132. § (2) bekezdése szerint a szolgáltató – többek között – az alábbi esetekben jogosult egyoldalúan módosítani a szerződést:

· ha bekövetkeznek bizonyos, az egyedi előfizetői szerződésben, vagy az Általános Szerződési Feltételekben (ÁSZF) előre rögzített feltételek, azzal a megkötéssel, hogy a módosítás nem eredményezheti a szerződés feltételeinek lényeges megváltozását;

· ha a módosítást jogszabályváltozás vagy hatósági döntés indokolja;

· ha a körülményekben következik be olyan lényeges változás, amely a szerződés megkötésekor előre nem volt látható.

A távközlési adó okán megemelt díjak kapcsán a határozott időre kötött szerződések (ún. hűségszerződések) esetén a fogyasztó felmondási jogára az Eht. 132. § (5) bekezdése az irányadó. Ez a jogszabályhely rögzíti, hogy amennyiben az ÁSZF módosítása hátrányos az előfizető számára, úgy az értesítéstől számított 15 napon belül további jogkövetkezmények (a már igénybe vett kedvezmények megfizetésének kötelezettsége) nélkül jogosult felmondani a szerződést. Nem vonatkozik azonban ez a szabály arra az esetre, ha az előfizető a szerződést a határozott időtartamból eredő kedvezményekkel kötötte meg, és a módosítás a kapott kedvezményeket nem érinti.

Mindez a havidíjak emelésekor a következőt jelenti. A változásról szóló értesítéstől számított 15 napos felmondási határidővel további fizetési kötelezettség nélkül felmondható a szerződés, ha a „hűségre” való tekintettel az előfizető a havidíj összegéből kap bizonyos kedvezményt.

Amennyiben viszont az előfizető nem a havidíjból kapott engedményt, hanem más kedvezményt vett igénybe (pl.: listaárnál olcsóbban vásárolhatott mobiltelefont határozott idejű szerződés kötése miatt), akkor nem mondható fel a szerződés hátrányos jogkövetkezmények nélkül. (Ilyenkor is van lehetőség felmondásra, de ebben az esetben a szolgáltató követelheti az igénybe vett kedvezményeket).

Ha további kérdései merülnek fel, a www.nfhforum.hu oldalunkon felteheti, amire az NFH szakértő kollégái 2-3 munkanapon belül válaszolnak.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 11. 07:00, szombat | Belföld

Magyar-kínai együttműködés a vasúti járműgyártás területén

Együttműködési megállapodást írt alá az Acemil Zrt. a világ egyik legnagyobb mozdony- és motorvonat-gyártójával, a kínai CRRC Zhuzhou Locomotive Co. Ltd.-vel - tájékoztatta a magyar társaság pénteken az MTI-t.

2024. Május 11. 06:58, szombat | Belföld

Átadták a felújított Igmándi Erődöt Komáromban

Komárom talán soha nem fejlődött akkora léptekkel, mint napjainkban, ezt példázza a frissen felújított Igmándi Erőd átadása is, amiben fontos szerepe volt a kölcsönös tiszteletre alapuló magyar-szlovák együttműködésnek is

2024. Május 10. 12:09, péntek | Belföld

KSH: 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak áprilisban, az egy évvel korábbi adatokhoz képest

Idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. Május 10. 12:06, péntek | Belföld

A KSH szerint olcsóbbak lettek az üzemanyagok itthon, a szomszédos országok áranál

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 626, míg a régiós országokban 616 forint volt.