Hírek
2017. November 02. 13:36, csütörtök |
Külföld
Forrás: mti.hu
A francia államfő levélben köszönte meg Áder János klímaváltozást érintő javaslatait
Emmanuel Macron válaszlevélben mondott köszönetet a magyar államfő éghajlatvédelemre vonatkozó javaslataiért, egyúttal üdvözölte Áder János elkötelezettségét a klímaváltozás elleni küzdelemben.
Áder János augusztusban fordult levében Emmanuel Macronhoz, amelyben azt írta: szubnacionális szervezetekkel javasolja bővíteni a párizsi megállapodáshoz csatlakozók körét. Egyúttal azt kérte a francia politikustól, teremtsék meg a feltételeit annak, hogy ezen szervezetek már az idei nemzetközi klímavédelmi találkozókon is érdemi szerephez juthassanak. A köztársasági elnök javaslatát korábban António Gueterres, az ENSZ főtitkára is támogatta.
Emmanuel Macron válaszában - amely a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján olvasható - úgy fogalmazott: egyetért a magyar államfővel, hiszen "jómagam is szorgalmazom az egyezményben foglaltak gyors és hatékony megvalósítását". Az éghajlatvédelemre irányuló cselekvés határozottsága azon is múlik - ahogy azt Áder János is megállapította - hogy mennyire vesz benne részt a civil társadalom egésze, beleértve a szubnacionális szervezeteket is. Franciaország több programmal is támogatta ezt a törekvést, emellett két megbízottat jelöltek ki annak segítésére, hogy a civil társadalom részt vehessen az éghajlatváltozással kapcsolatos munkában - áll a levélben.
"E vonatkozásban lényegesnek tartom a szövetségi államok, a tartományok és a városok hozzájárulását, amelynek nagyobb mértéket kell öltenie, ha meg akarunk felelni az éghajlatváltozás által támasztott kihívásnak" - folytatta levelét a francia elnök, rámutatva: Franciaország is arra törekszik, hogy emellett a civil társadalom egészét bevonják a részvételbe.
Beszámolt arról is, hogy a 2017. december 12-i a párizsi csúcstalálkozó alkalmával kerekasztal- konferenciát is rendeznek, melynek témája: a szubnacionális szint szerepe a párizsi egyezmény végrehajtásában.
Az elnök a levele zárásaként elismerően szólt arról, hogy a magyar köztársasági elnök részvételének köszönhetően Magyarország élen jár az éghajlatvédelem érdekében tett erőfeszítések megvalósításában.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 12. 07:25, szerda | Külföld
Budapesti békecsúcs - Szergej Lavrov: Moszkva kész megvitatni Washingtonnal a találkozó előkészítésének folytatását
Oroszország továbbra is kész megvitatni az Egyesült Államokkal a budapesti csúcstalálkozó előkészítésének folytatását -
2025. November 09. 09:50, vasárnap | Külföld
Ukrajnai háború - Kreml: nem lehet előre jelezni a budapesti csúcs időpontját
Nem lehet előre jelezni a budapesti orosz-amerikai csúcstalálkozó időpontját - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára pénteken újságíróknak.
2025. November 08. 08:42, szombat | Külföld
Hadrendbe állt Kína első saját tervezésű repülőgép-hordozója
Kína hadrendbe állította első, teljes egészében saját tervezésű és gyártású repülőgép-hordozóját, a Fucsient, amelyet Hszi Csin-ping kínai elnök jelenlétében avattak fel a déli Hajnan szigetén
