Hírek
2022. Október 10. 06:00, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
2010-hez képest háromszor annyi településen van bölcsőde ma Magyarországon

2010-hez képest háromszor annyi településen működik ma bölcsőde Magyarországon, ezek kétszer annyi férőhelyet biztosítanak - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családügyekért felelős helyettes államtitkára vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fényeslitkén, ahol új bölcsődét adott át.
Beneda Attila hozzátette, hogy Magyarországon öt éve a hagyományos mellett családi, mini-, és munkahelyi bölcsődéket is lehet építeni. A térségben mind a négyfajta bölcsőde nyitására volt, van lehetőség - jegyezte meg az államtitkár.
Ma már ötből négy várt gyermek megszületik, míg 2010-ben ötből csak három - emelte ki a helyettes államtitkár, hozzátéve, a kormány segít abban, hogy a szülők szabadon dönthessenek arról, visszamennek-e dolgozni.
Fontos, hogy a családok el tudják a gyermekeiket helyezni, biztonságos és lehetőség szerint olyan környezetbe, amely a gyermekek épülését szolgálja - hangsúlyozta.
Beneda Attila úgy fogalmazott: "a családok megerősítésén keresztül vezethet az út a nemzet megerősítéséhez, és a nemzet megerősödésével van esély nemcsak a mostani válságos időszak leküzdésére, hanem a boldogulásra is".
Papp Tibor, a Nyíregyházi Egyházmegye főhelynöke ünnepi köszöntőjében megköszönte a szülők bizalmát, és annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a gyermekek vallásos környezetben, a görögkatolikus egyház által fenntartott intézményben "nőhetnek bele az életbe", így szerinte az egész világnak hasznos polgárai lehetnek.
Seszták Miklós, a térség KDNPS-s országgyűlési képviselője ünnepi beszédében elmondta, az a kormányzati program, amelyet 2010 óta valósítanak meg, abban próbál segíteni, hogy ne csak a középiskolai, hanem az óvodai és bölcsődei élmények is meghatározóak legyenek az emberek életében.
Máté Csaba parókus megköszönte a kivitelezők, a kormány és mindenkinek a munkáját, aki azért dolgozott, hogy megépülhessen a bölcsőde. Az MTI kérdésére elmondta: a fényeslitkei Szent Miklós Bárkája Görögkatolikus Munkahelyi Bölcsőde a kormány 72 millió forintos támogatásával és a görögkatolikus egyházközösség csaknem ugyanennyi saját forrásából épülhetett meg. A 270 négyzetméteres, megújuló energiaforrásokra támaszkodó intézmény 24 férőhellyel, három csoportban fogadja a gyermekeket.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 12. 07:23, péntek | Belföld
Agrometeorológia: az Alföldön csak lassan mérséklődik az aszály
A hét első felének esői, záporai sokfelé adtak alapos öntözést, de a Duna-Tisza közének déli felén továbbra is igen száraz a talaj.
2025. Szeptember 12. 07:22, péntek | Belföld
Szárazabbra fordul az időjárás a hétvégén, de vasárnap ismét csapadék érkezik
Szárazabbra fordul az időjárás a hétvégén: pénteken és szombaton jellemzően napos, gomolyfelhős idő várható, a csúcshőmérsékletek kevéssel 30 Celsius-fok alatt alakulnak.
2025. Szeptember 12. 07:20, péntek | Belföld
Orbán Viktor miniszterelnök Abu-Dzabiban tárgyal
Orbán Viktor miniszterelnök munkalátogatásra érkezett Abu-Dzabiba, ahol a pénteki napon tárgyalást folytat Mohamed bin Zayed Al Nahyan sejkkel, az Egyesült Arab Emírségek elnökével.
2025. Szeptember 11. 07:19, csütörtök | Belföld
MÁV: péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Beregszász és Ungvár
Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését