Városlista
2024. május 11, szombat - Ferenc

Hírek

2015. Március 05. 15:37, csütörtök | Sport
Forrás: MTI

Osztrák jégkorongliga - Történelmet írna a Fehérvár

Osztrák jégkorongliga - Történelmet írna a Fehérvár

Szeretne történelmet írni a Fehérvár AV19 jégkorongcsapata azzal, hogy legyőzi a Vienna Capitalst az osztrák jégkorongliga (EBEL) negyeddöntőjében, ugyanis a magyar klub még soha sem tudott a playoff-ban párharcot nyerni.

Ocskay Gábor szakosztály-igazgató a pénteken rajtoló negyeddöntő előtti sajtótájékoztatón kiemelte, a csapat messze a várakozáson felül, és lehetőségein túl szerepelt az alapszakaszban és az azt követő középszakaszban is. A sok sérülés és betegség miatt előbbit a hatodik helyen zárta, majd sikerült két helyet javítani, így pályaelőnnyel várja a bécsieket.
A párharc az egyik csapat negyedik sikeréig tart majd, rajt pénteken Székesfehérváron. Itt lesz meccs jövő kedden is, és szükség esetén március 15-én és 20-án. Az osztrák fővárosban vasárnap és március 13-án, szükség esetén pedig 17-én is találkoznak a felek.
Az alapszakaszban négy mérkőzésből háromszor győzött a Vienna: 3-2-re Fehérváron, 6-3-ra és 1-0-ra otthon. A Volán egyszer nyert, 4-3-ra. A középszakaszban azonban a fehérváriak idehaza 4-2-re, Bécsben 3-2-re diadalmaskodtak.
A Fehérvárnak ez a nyolcadik szezonja az EBEL-ben, és a mostani a negyedik alkalom, hogy bekerült a rájátszásba. Az előző három alkalommal azonban a negyeddöntő volt a végállomás.
"Nagyon nagy ünnep ez a számunkra. Minden esély megvan arra, hogy a csoda bekövetkezzen. A csapat nagyon egységes, erős, a szakmai stáb jól vezeti a társaságot és mindenki egészséges, ez is nagy öröm. A playoff a jégkorong ünnepe, s bízunk benne, hogy a fehérvári huszárok jól szerepelnek majd ebben a sorozatban" - tette hozzá Ocskay.
A szakosztály-igazgató arra is kitért, hogy a szurkolók időben vegyék meg a jegyeiket, mert a bécsi szimpatizánsok számára le kell foglalniuk az egyik szektort, a várakozás pedig óriási.
Rob Pallin vezetőedző elmondta: most azon lesznek, hogy a playoff-ban is nagyot alkossanak.
"Eddig minden jól alakult, ami az eredményeket illeti. Most egy új bajnokság kezdődik, más jellegűek lesznek a mérkőzések, gyorsabbak, keményebbek. Erre fel kell készülnünk. Bízom a játékosaimban, akik eddig is a maximumot hozták ki magukból" - fogalmazott Pallin, akinek felnőtt csapatnál ez az első szezonja vezetőedzőként.
A pontlistát vezető Andrew Sarauer szintén nagyon várja a rájátszást, és hangsúlyozta: remek a csapatszellem, a légiósok, a rutinosabb és fiatalabb magyar játékosok kitűnően kiegészítik egymást.
Kovács Csaba szerint az osztrák együttes rendkívül erős, ugyanakkor az elmúlt évekhez képest most van a legjobb mutatójuk a Capitals ellen. A bécsiek ebben a szezonban a Bajnokok Ligájában is szerepeltek, azonban két hete egy hullámvölgy miatt edzőt váltott.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 09. 09:43, csütörtök | Sport

Konferencia Liga: Elsőként a Fiorentina jutott döntőbe

2024. Május 07. 14:08, kedd | Sport

Nyolcvan nap a rajtig, 180-190 tagú lehet a magyar csapat

Nyolcvan nap múlva kerül sor a párizsi olimpia megnyitó ünnepségére, az eseményen pedig az előzetes számítások szerint 180-190 magyar sportoló vehet részt.

2024. Május 07. 07:25, kedd | Sport

Bemutatták a magyar csapat párizsi olimpiára és paralimpiára tervezett ruhakollekcióit

Bemutatták a magyar csapat párizsi olimpiai és paralimpiai ruhakollekcióit hétfő este a Várkert Bazárban.

2024. Május 06. 09:47, hétfő | Sport

Két magyar a top 50-ben a tenisz-világranglistán, Marozsán újabb karriercsúcsa

A 36. helyen álló Marozsán Fábián és az 50. Fucsovics Márton révén két magyar is tagja a top 50-nek a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján.