Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2015. Március 20. 15:21, péntek | Kék hírek
Forrás: MTI

Bűncselekmény áldozata lett a Szentendrén holtan talált nő

Bűncselekmény áldozata lett a Szentendrén holtan talált nő

Bűncselekmény áldozata lett az a 42 éves nő, akire fia talált rá szentendrei otthonukban péntekre virradóra. A közelben később egy eszméletlen férfit is találtak, az ügyben eljárás indult – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Beluzsárné Belicza Andrea korábbi tájékoztatása szerint a fiú éjfél és egy óra között talált rá édesanyja holttestére, de akkor még nem lehetett tudni, hogy mi okozta az asszony halálát. Mivel felmerült az idegenkezűség gyanúja, nyomozás indult.
A nap folyamán az orvos szakértő megállapította, hogy gyilkosság történt – mondta a szóvivő. Hozzátette: a bűncselekmény helyszínének közelében a rendőrök egy eszméletlen állapotban lévő férfit találtak, akin több sérülést fedeztek fel, így kórházba vitték. Egyelőre nincs kihallgatható állapotban, így nem tudni, hogy lehet-e bármiféle összefüggés a két eset között.
A megyei főkapitányág bűnügyi osztályán az asszony halála ügyében emberölés elkövetésének gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen folyik az eljárás – közölte Beluzsárné Belicza Andrea. Az MTI helyi forrásból származó információi szerint a gyilkosság hátterében szerelemféltés állhat.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 07:24, péntek | Kék hírek

Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr elmenekült, ezért hajtóvadászatot indítottak után

2024. Április 16. 07:51, kedd | Kék hírek

Drogterjesztői hálózatot számolt fel a rendőrség

Drogterjesztői hálózatot számolt fel egy időben, több összehangolt rajtaütéssel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI), a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége és a Pest vármegyei rendőrség

2024. Április 15. 14:14, hétfő | Kék hírek

Pillangókéssel szúrta meg, belehalt - Videó

Vádat emeltek az Erzsébet téri halálos késelés ügyében.

2024. Április 12. 14:19, péntek | Kék hírek

Több mint ezer liter alkoholos italt találtak a pénzügyőrök Nagylaknál

Több mint ezer liter alkoholos italt, valamint cigarettát találtak a pénzügyőrök Nagylaknál egy román furgonban - tájékoztatta Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t.